2017.10.16.

A tegnapi óriási sikerű Barba Negra koncerttel, befejeződött a KARTHAGO nyári turnéja. 41 szuper nagykoncertünk volt országszerte, valamint Erdélyben és Szlovákiában is.

Mindenhol...

2017.10.11.

 Különlegesen klassz buli készülődik szombaton Budapesten, a Barba Negra-ban!
A 38 éve együtt muzsikáló rocklegenda, a KARTHAGO és az ugyancsak zseniális MobilMánia együtt zenélnek ezen...

2017.10.01.

 A tegnapi szuper székesfehérvári koncerttel tulajdonképpen véget ért a március 28-a óta tartó folyamatos, megállás nélküli, nyári KARTHAGO koncertsorozat.
Az idei, 2017-es...





Elefántdübörgés

Takáts gipszben (1980)

1980 januárjában elindult a zenekar a Tessék választani elnevezésű rádiós versengésen, amelynek a gálája Székesfehérvárott volt. Takáts Tomi az esemény előtt három nappal kificamította a térdét, ezért fekvőgipszet kapott.

Ez azonban nem lehetett akadálya a fellépésnek. A zenekar valahogy begyömöszölte Tamást a Zsiguli hátsó ülésére, és már vitték is fellépni. A történethez tartozik, hogy a gála előtt néhány nappal járt hazánkban egy Plastic Bertrand nevű francia diszkósztár, aki sajátságos, leginkább egy mozgássérültre emlékeztető koreográfiájával aratott sikert. Visszatérve a gálára: nyomul a banda, az énekes viszont sántikál, leült egy székre, a kinyújtott lábát pedig a levegőben lóbálja. Lemegy a nóta nagy sikerrel. A nézőtéren ott ül Erdős Péter, akinek szintén tetszett a produkció, csupán Takáts-hoz van egy kis észrevétele: Nem is olyan rossz ez a dal, de a show-t, amit mozgásban csináltál, mintha már láttam volna. Tamás csak mosolygott, mert közben ketten fogták, nehogy elessen.




TÁMOGATÓK: