október 05. péntek 20:00
Villány


2018.09.16.

 Tovább robog a KARTHAGO a nyári turnéja, de azért lassan-lassan a végefelé! :-( Március közepétől kezdve tulajdonképpen nem volt egy szabad hétvégénk sem, gyakran két-három csodás találkozásunk...

2018.09.08.

Csodálatos koncertünk volt tegnap Dombóváron! Igazi zeneértő közönséget találtunk, tele szeretettel és várakozással! Megható és felejthetetlen élmény nekünk is az ilyen fogadtatás, újabb erőket kapunk...

2018.08.30.

Csodálatos hosszú hétvégén vagyunk túl!!! Péntektől-hétfőig, MINDEN NAP egy-egy óriási KARTHAGO koncert az ország legkülönbözőbb pontjain és még Dunaszerdahelyen is, a nagy szlovákiai...





Elefántdübörgés

Karthagen a Lolóban

1981-ben, az első Karthago album megjelenése után szovjet turnéra indult a zenekar. Szigeti, aki már többször megjárta azt a vidéket a Corvinával, figyelmeztette a többieket, vízválasztó lehet ez a koncertkörút, mert akik onnan hazakeverednek, vagy azonnal feloszlanak vagy még nagyon hosszú ideig együtt maradnak.

Szerencsére, a Karthagóra az utóbbi jóslat volt az igaz. Nem volt egyszerű dolog akkoriban rockzenekarnak kijutni a szocialista eszme hazájába. A Karthagót is előzsűrizésnek vetették alá. A Metro klubban tartották a válogatót, ahová csak az engedélyező bizottság tagjai léphettek be. Szigeti - korábbi, Corvinás tapasztalatai alapján - tudta, konszolidált formában kell tálalni a produkciót, nehogy elessenek a nagy lehetőségtől. Szinte csak a lassú szerzeményeket játszották, nyoma sem volt a zenekartól megszokott őrületnek, mindenki "normális" fellépőben, visszafogottan, egyhelyben állva muzsikálta végig a programot. A taktika bevált, megkapták az engedélyt. Irány Szovjetunió - vagy ahogy zenész berkekben nevezik: Loló! Ungváron esett meg az első - és egyben majdnem az utolsó koncert is. Hiába magyarázták hosszasan az együttesnek a kinti szokásokat, mit szabad és mit nem, nagyon úgy festett, az első nap után visszatoloncolják a Karthagót Magyarországra. A két legnagyobb hibát azzal követték el, hogy Gidó - bármennyire is könyörögtek neki a koncert előtt, hogy ne tegye - mégis felugrott az orgonára egy pillanatra, Takáts pedig - szintén az intelmek ellenére - leszaladt a közönség közé. Ez utóbbi úgy festett, hogy a sportcsarnok első soraiban csupa háborús veterán és kitüntetésektől hemzsegő funkcionárius ücsörgött, csak a mögöttük lévő helyekre juthatott be halandó zenerajongó. Tomika ezek közé a matuzsálemek közé szaladt a mikrofonnal, amit akkora sértésnek vettek, mintha Lenint emelte volna ki a mauzóleumból. Kitört a botrány. Katona Klárinak és a helyi szervezőknek többórás telefonbeszélgetésbe került a felsőbb körökkel, hogy mégis maradhatott a Karthago. Katona Klári úgy került a képbe, hogy együtt játszották végig a szovjet, majd később a szlovák, valamint a kubai turnét is. Sokak szerint azóta sem volt Klárinak olyan jó kísérőzenekara, mint a Karthago. Takáts Tamás kedvence a kissé metálos, Karthagós hangszereléssel, a Sava-sava-savanyú a csoko-csoko-ládé című Katona Klári sláger lett. A nehézkes turnékezdés ellenére hatalmas sikereket aratott a banda. Kijevben a például nyolc napig minden este megtelt a helyi sportcsarnok a "Karthagen" (így nevezték a zenekart az oroszok) koncertjére. Annak ellenére, hogy egy dalt sem ismert tőlük a publikum, ráadásul a szövegeket sem értették, ugyanolyan hisztérikus fogadtatást kapott az együttes, mint ami a Beatles, vagy a Deep Purple archív koncertfelvételein látható. A finn határhoz közeli Kaunaszban történt, hogy Tamás érdeklődött, arrafelé hogyan köszöntik egymást az emberek? "Lábasz vakarasz!" - volt a válasz, ami azt jelenti: jó estét! Mondani sem kell, a zenekar feldőlt a röhögéstől, és nem hitte el, amit mondtak. Nagy meglepetésükre, a buli kezdetén Takáts Tomi mégis így köszöntötte az egybegyűlteket. Lábasz vakarasz! Egy tizedmásodpercnyi csend támadt - ami Tamásnak egy életnek tűnt, mert nem tudta, mit is mondott valójában -,majd mint egy varázsütésre, megemelkedett a húszezres tömeg, és falat rengető ovációval ünnepelni kezdte a fiúkat. A fellépések élményei mellett megtapasztalhatták a Karthago tagjai az akkori szovjet valóságot is. Hiába nyugtatgatta őket a már sokadjára ott vendégeskedő Katona Klári, hogy higgyék el, a legjobb szállodákban és helyeken fordulnak meg, nem mindig sikerült helyreállítani a fiúk lelki egyensúlyát. Az egyik legnagyobb gond a telefonálással volt. Előfordult, hogy hetekig hitegették őket: szicsász, majd holnap...! A családnak mégsem tudtak hazaszólni. Kijevben betelt a pohár, és mint Ron Wood a Rolling Stonesból, a törés-zúzást választották a helyzet megoldására. A porrá tört készülék eltakarítása után a szállodában már dugdosták előlük az összes távolsági beszélgetésre alkalmas eszközt. A kalandok másik nagy csoportját a belföldi repülőgép-járatok jelentették. Egy alkalommal akkorra köd volt, hogy a hangos bemondó bemondta a repülőtéren: nem indulnak a járatok. Kitört a pánik a csapaton belül, ugyanis aznap este, párezer kilométerrel odébb koncertezni kellett. Elszaladt a szervező, hogy intézkedjen. Jött is nemsokára, hogy talált egy pilótát, aki vállalja az utat. Hogy mit fizetett neki, a mai napig rejtély. Nem is törődött ezzel senki, mert bemondták, mégis indul egy járat, aki akar szálljon fel rá. Ahogy Takáts visszaemlékszik, nem volt jó ómen, hogy a gép körül csupa sírva búcsúzkodó ember álldogált, magán a repülőn pedig, hatalmas rozsdafoltok éktelenkedtek. Ha hozzávesszük a tejföl sűrűségű ködöt, a jelenet máris horrorhoz kezd hasonlítani. Percek alatt megtelt a kis gép. Ekkor jött az egyik technikus, hogy nem fért föl az összes zenekari cucc. A szervező megint elrohant. Pillanatok múlva kijött a pilóta a kabinjából, és ordibálni kezdett. A tömeg összeszedte a cókmókját és levonult a repülőről, csak a Karthago maradhatott. Volt már hely a motyónak! Nem szórakoztak sokat, mindent bedobáltak az ülésekre. Örökkévalóságnak tűnt a túlterhelt gép felszállása, de sikerült a levegőbe emelkednie. A túlélés örömére annyira összehaverkodtak a pilótával, hogy az számtalan városba elkísérte a Karthagót. Mindenki csodálkozott, de a sok viszontagság ellenére nagyjából egyben maradt a cucc. Ekkor jött a kéthónapos turné záróbulija, amely Moszkvában volt. Akkora színpadon lépett fel a zenekar, hogy a tagok csak távcsővel láthatták egymást. Példátlan gigantomániában volt részük. Sajnos a példásság ezzel véget is ért, mert a pakolásnál a felszerelést szállító Zil teherautókról úgy dobálták le a betonra a motyót, mintha szenet lapátolnának. Néhány mélynyomóból ki is kéredzkedett a hangszóró.




TÁMOGATÓK: