szeptember 29. péntek 19:00
Balassagyarmat, Fő tér, nagyszínpad.
szeptember 30. szombat 20:00
Székesfehérvár, Farkasvermi u. szabadtéri színpad


2017.09.16.

 Tegnap este egy nehéz, de végül fergeteges koncertet adtunk Budapesten, a Klebelsberg Kultúr-kúriában. A zuhogó eső miatt, a szabadtéri színpad helyett, benn, az amúgy gyönyörű színházteremben...

2017.09.10.

 Óriási bulit csaptunk a Kincsem Parki Rockfesztiválon. Totális teltház, emelkedett hangulat, lehengerlő siker. Ez volt jellemző a KARTHAGO koncertjére. Csodás rock-imádó közönség jött...

2017.09.03.

 Kimondhatatlan élmény és öröm ez nekünk! Tegnap este Bátonyterenyén játszottunk, tulajdonképpen az elejétől kezdve zuhogó esőben! Közben úgy fél órára csendesedett, de később újrakezdte a zuhé...





Riportok, interjúk

Pesti Est / est .hu interjú Szigeti Ferenccel!

2010.10.30.

 

„Megtanultam értékelni, hogy még játszhatok..." - Szigeti Ferenc, Karthago
|


A nyolcvanas évek legnagyobb hazai rockbandája, a kezdetek óta azonos felállásban zenélő Karthago tavaly ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. A jubileumi koncert CD/DVD megjelenése kapcsán beszélgettünk Szigeti Ferenc zenekarvezetővel,...



...aki állítja, a banda jobb, mint valaha, zenéjük egyre keményebb lesz, és eszük ágában sincs nosztalgia-zenekarként működni. Sőt!

- Tavaly egy hatalmas jubileumi koncerttel ünnepeltétek a Karthago fennállásának 30. évfordulóját, aminek hang- és képanyaga már kapható CD és DVD formátumban. Hogyan készültetek erre az óriási bulira a Sportarénában?

- Azt azért tudni kell, hogy korábban volt már hasonló méretű koncertünk a Sportcsarnokban, de amikor tavaly elkezdtünk készülni erre a koncertre, a legfontosabbnak azt tartottuk, hogy megmutassuk a közönségnek, a Karthago nem egy nosztalgia-zenekar, hanem egy élő, működő banda. A tavaly kijött lemezzel (Időtörés, 2009. – a szerk.) is azt akartuk bizonyítani, hogy nem kizárólag a múltunkból akarunk megélni, hanem van jelenünk, és bízom benne, jövőnk is.

- Melyik számban hibáztatok?

- Rögtön a második nótában (Kevés a szó), ami egy új szám, és amiben Gidó is gitározik. Kihagytunk egy teljes verzét és egy teljes refrént.

- Ki hibázott?

- Nagyon vicces, mert általában én rontok a legtöbbet – pont amiatt, mert nekem annyi minden jár a fejemben koncert közben –, de most kivételesen Gidó volt, aki soha, de soha nem hibázik. Ő kezdi az új részt a dalban, és egyszer csak belekezd a zenekari szólóba. Lehet látni a képernyőn, ott állok mellette a gitárral, nézek rá, vigyorgok, de látom, hogy nem reagál, le van húzva a redőny, és csak játszik, én meg röhögök, és folytatjuk, mintha misem történt volna.

- Ezt nevezik profizmusnak, nem?

- Egyszer összeszámoltam, körülbelül 3600 koncertünk volt, ami óriási rutint ad. Az a hihetetlen összeszokottság és magabiztosság, sőt talán mondhatom, profizmus, ami a Karthagóra jellemző, abból is adódik, hogy hatalmas mennyiségű koncert áll mögöttünk.

- Mostanában megint sokat koncerteztek.

- Idén nyáron több mint harminc koncertünk volt. Sokkal több is lehetne, de nem vállalok el mindent. Nem megyünk el mindenhova, mert nagyon vigyázok a zenekar hírnevére, és igyekszem megtartani a banda nimbuszát. Több ezer ember jön el a koncertjeinkre, és döbbenetes, hogy az idősebb korosztály mellett rengeteg fiatal is. Nem is tudom néha megmondani, hogy miért. Hiszen azokat a dalokat, amik a koncert gerincét alkotják, a ’80-as évek elején írtam, de érdekes módon ezek a számok a mai napig ülnek. Talán azért, mert mindig is figyeltem arra, hogy a dalszövegeink ne legyenek közhelyesek, ne legyenek gagyik, és valami értéket közvetítsenek.

- Ha jól tudom, kezdetben a Requiem című számot túl lírainak tartottátok, mégis ez lett a legnagyobb slágeretek.

- Emlékszem, amikor levittem a zenekarnak megmutatni a Requiemet, mindenki azt mondta, hogy ez nagyon nyálas – talán nem ezt a szót használták, de ez volt a lényege. Megbeszéltük, csak egyszer játsszuk el ezt a dalt, aztán tessék, végigkíséri az életünket.

- A koncerteken az új számokra is nyitott a közönség?

- Írtunk egy nagyon szép nótát, ami az utolsó pillanatban került fel az Időtörésre. Már összeállt a lemez teljes anyaga, amikor Gidó átdobott nekem valamit, amit egy szál Hammonddal „felzörgött”. Ebből írtam a Harminc év után című dalt. Például amikor ezt a számot unplugged játsszuk a koncerteken, ennek mindig iszonyatosan nagy sikere van.

- A közeljövőben több unplugged klubkoncertetek is lesz. Honnan jött az ötlet?

- Tavaly a Müpában kezdődött. Amikor megkaptuk a felkérést, nagyon komolyan vettük, két hétig próbáltunk rá. A legkeményebb rockdalainkat dolgoztuk át unpluggedra. A Müpában olyan volt a hangulat, hogy a harmadik szám után mindegyik után vastaps volt. Megmaradt ez az unplugged műsor, és gondoltam, mivel télen nincsenek szabadtéri koncertjeink, akkor lépjünk fel ezzel.

- Milyen terveid vannak még?

- Szeretnék egy crossover koncertet csinálni. Egy nagyzenekarral együtt fellépni. Mivel mindannyian képzett zenészek vagyunk, azt gondoltam, össze kéne hozni egy olyan koncertet, amiben mi is játszunk klasszikusokat. Szólólemezt is tervezünk. A korábbi lemezeimen magyar lírai dalokat dolgoztam fel, most jött el az idő, hogy külföldi dalokat szeretnék akusztikus gitárra feldolgozni, például Stinget vagy Simon & Garfunkelt.

- Más a színpadon lenni, mint amikor elkezdtétek?

- Most sokkal jobban értékelem, hogy színpadon lehetek. Sosem gondoltam volna, hogy hatvanévesen még ott fogok ugrálni a színpadon. Most többet ad, mert megtanultam értékelni, hogy még játszhatok, és főleg, hogy ezzel a zenekarral játszhatok. Amikor a ’80-as évek közepén egy időre megszűnt a zenekar, akkor én nem is akartam igazán zenélni, és most sem akarnék a Karthagón kívül más bandában játszani. Régen ez egy életforma volt, akkor igazi rockerek voltunk, most már nem vagyunk azok, hanem profik lettünk.

Erős kezdés: 178 ezer példányban eladott első nagylemez...

- 1979-ben alakult a Karthago, és néhány hónap alatt hatalmas sikeretek lett. Első, 1981-ben megjelent nagylemezetek 178 000 példányban kelt el. Emlékszel arra, hogy alakult ki a zenekar stílusa?

- Valahogy magától jött. Nem volt szándékos, hogy ilyen west coastos, amerikai stílusú zenét csináljunk. Azt gondolom, hogy talán pont azért adta magát, mert mindenféle stílusú korábbi zenekarokban játszó emberekből állt össze a csapat. Ott volt a punkzenész Gidó, aki amúgy pozan és tangóharmonika szakon végzett a konzin. Egy zseniális zenész, aki bármin játszik, ami a keze ügyébe kerül. Ugyanez elmondható a Kocsándi Miklós dobosról, aki ugyanúgy gitározik, mint én, és úgy énekel – szoktuk mondani –, mint egy pacsirta. Kiss Zoli szintén gitározik, és minden más hangszeren játszik. Én zongorázni tanultam, aztán lettem gitáros.

- Hogy szedted össze a bandát?

- Jöttem-mentem klubokban. Gidót egy Beatrice-koncerten láttam meg a Közgázon, és nagyon meglepődtem, amikor igent mondott, mert akkor már hatalmas rajongótábora volt a Beatricének. Aztán már ketten kerestünk tovább. Kiss Zoli odajött hozzám az Ifjúsági Parkban, bemutatkozott, és azt mondta: „Hallom basszusgitárost keresel. Én vagyok az.” Mondtam neki, jó, gyere le egy próbára és meglátjuk. Kocsándi Mikit szintén a parkban szúrtuk ki egy koncerten. Fogalmam nem volt róla, hogy mi fog kisülni belőle. Akkor már kész volt 8-10 nótám, és elkezdtünk próbálni. Akkor derült ki, ki mit tud hozzáadni. Kiderült, például, hogy mindenki jól énekel. Akkor kezdtünk el vokálokat gyártani, mert rájöttünk, hogy ez nekünk baromira megy. Ettől lett az a vokális hangzás, ami azóta is végigkíséri a zenekart.

- Nagyon őrült cuccokban léptetek fel. Honnan szereztétek a fellépőruhákat?

- Az én koncepcióm volt, hogy ha már egy ilyen kicsit különleges zenét játszunk, akkor nézzünk ki másként, ne utcai ruhában lépjünk fel. Mondtam, hogy találjunk ki teljesen extra dolgokat. Gidó persze boldog volt ettől, és egy egész ruhatárat hozott. A fehér szőrös csizmától kezdve a motoros bőrsapkáig, amibe egy női kéz volt beleszerelve, egy ablaktörlős nagy búvárszemüvegig, de volt békatalpa, vikingsapkája és rojtos tábornoki kabátja is. Fogalmunk sem volt róla, honnan szerezte őket. Zoli Sandokannak öltözött, én volt, amikor egy hófehér lepedőt kivágtam, és azt akasztottam a nyakamba. Kocsándi Zalatnay Cinitől kapott egyszer egy ilyen testhez álló táncosruhát, és Takáts Tomira is ráerőltettünk valamit. Később már meg is terveztettem a ruhákat, azokat aztán végképp utálta Tamás, és szándékosan mindig elvesztette őket. Egy idő után aztán én is rájöttem, hogy kár rá erőltetni, mert nem érzi jól magát bennük. Kezdetben fontosnak tartottam, hogy ha bejön a közönség a Karthagóra, akkor olyat lásson, amit még nem látott.

Requiem, Villach és turné az Opusszal

- 1983-ban a Requiem című dallal a megnyertétek a Villachban megrendezett Nemzetközi Táncdalfesztivál nagydíját, ahol szerződést ajánlott az osztrák OK Musica (Teldec Company) kiadó. Mikor beindulhatott volna a nyugati karrieretek, nem hosszabbították meg a tartózkodási engedélyeteket, ezért kénytelenek voltatok hazajönni. Nemrég egy tévéműsorban azt nyilatkoztátok, hogy nem bántátok meg, hogy akkor hazajöttetek.

- Mindenki mást mondott abban a műsorban. Én akkor is azt mondtam, amit gondolok, és szerintem, ha őszinték akarunk lenni, mindenki megbánta.

- Hogy is volt?

- Végül is elindult az osztrák karrier, de lejárt a tartózkodási engedélyünk. Megjelent a nagylemezünk, a Requiem, és három hónap alatt aranylemez lett. Akkor ugye ott kellett volna lennünk állandóan. Lettek volna dedikálások, koncertek, ahova be kellett volna ugrani, de nem voltunk ott. Akkoriban még telefon sem volt a lakásomban. Úgy szerveztem a zenekar dolgait, hogy utcai fülkékből telefonálgattam. Egyre nehezebb lett az egyeztetés, és az osztrákok megunták a várakozást. Nagyon tisztességesen kiadták a második lemezünket is, de akkor már éreztem, hogy ez nekik nem jó, aztán szép lassan elszoktak tőlünk.

- Végül is nem tudhattátok, hogy mi lett volna.

- Én akkor már elég pontosan láttam, hogy mi történik kint. Közös kiadónál voltunk az Opus zenekarral, és összeraktak minket egy turnéra. Ők Ausztriában akkor már ismertebbek voltak, így mi voltunk az előzenekar, egészen a második koncertig, amikor odajött hozzám az Opus vezetője, és azt mondta, úgy gondolja, hogy cseréljük meg a sorrendet, ugyanis nekünk sokkal nagyobb sikerünk volt. Jó volt az Opus is, és végül is hasonlított a zenénk, de nem volt akkora sikerük. A Life is Life című számot tulajdonképpen azért írták, mert ezzel tudták befejezni a koncertjeiket. Lejött Hamburgból egy producer, és azt mondta nekik, ezzel a számmal be tudja futtatni őket. Utána még évekig tartottuk velük a kapcsolatot, és mindenki sejtheti, dollármilliomosok lettek. Ettől az egy számtól!

3600 koncert

- Itthon is rengeteget koncerteztetek.


- Mint korábban említettem, körülbelül 3600 koncertet játszottunk. A ’80-as években volt olyan év, amikor 300 koncertünk volt. Mi úgy futottunk be, hogy elkezdtünk a Metró Klubban játszani minden vasárnap. Első vasárnap harmincan voltak, másodikon 150-en, harmadikon 300-an, a negyedik vasárnap már megállt a troli, mert az úttesten álltak az emberek, akik nem fértek be. Annyira jó híre volt a bandának, annyira újszerűek voltunk: őrült ruhákban, vokális amerikai rockzenét játszottunk, hogy a következő év tavaszát már azzal indítottuk, hogy 12 ezer ember előtt léptünk fel a Budai Ifjúsági Parkban. A Metró Klub után a vidéket is elkezdtük bejári. Mindenhol játszottunk a legkisebb kultúrháztól a legnagyobbig. Elmentünk a Nyírségbe például, hetekig Nyíregyháza mellett, a Krúdy Szállodában laktunk, és mindennap elmentünk játszani a környéken levő városok, települések egyikébe. Szép élet volt, nem mondom.

- A koncertek számához képest viszont relatíve kevés lemezetek jelent meg.

- Mi nem vagyunk egy ilyen lemeztojó zenekar. Nem tartjuk szükségesnek, hogy minden évben kiadjunk egy lemezt. Akkor csinálunk albumot, ha összegyűlik egy csomó anyag, igazán jó dalok, van mondanivalónk, tehát vannak dolgok, amiket érdemes kiadni.

- Hogyan születnek a dalok?

- A dalok 80 százalékát én írom, a szöveget is és a zenét is, de most már a többiek is sokkal aktívabbak, mint korábban. Tamás is ír szövegeket, amikre nagyon büszke, bár időnként vitatkozunk rajtuk, mert Tamás kicsit lágyabb szövegeket ír, amiket én nem nagyon szeretek. Gidó mindig is aktív volt, most már a Kiss Zoli is, Kocsándi is írogatnak dalokat, aminek nagyon örülök, mert nem baj, ha színesebb a szerzői paletta, és néha nem is árt a frissítés sem, és persze az sem biztos, hogy mindig én tojom az aranytojást. Az is igaz, hogy nagyon kritikus vagyok a szövegekkel szemben, még saját magammal is. Én elsősorban zeneszerzőnek tartom magamat, mert zenét írni könnyen tudok, gyorsan és jól, viszont a szövegekkel mindig is bajban voltam. Bár volt már zenei előéletem, a Karthago előtt nem írtam szöveget. Nem is tudom pontosan, talán a Fények, a hangok, az árnyak vagy az Áruló volt az első szám. Rájöttem, hogy nem olyan nehéz ez, de nem is könnyű. A szövegekkel mindig megkínlódtam, és néha hetekig dolgoztam, míg megszülettek azok a dalok, amik ma is élnek.

- És az új daloknál?

- Az új daloknál még hónapokig is előfordul, hogy mást énekelünk, mint ami le van írva, különösen a Tamás, akinek kicsit tragikus a memóriája. Van egy nóta, a Néma asszony, aminek az első sora egyszerűen soha nem jut eszébe, pedig már hat éve játsszuk. Elindul a nóta, és odasündörög hozzám, néz rám, és nekem kell súgni: „Kihalt végtelen utakon…”

A legendás Gibson gitár

- Igaz, hogy a mai napig ugyanazon a gitáron játszol?


- Igen, 38 éves a Gibsonom. Egy igazi ereklye, és komoly értéket képvisel. A ’97-es sportcsarnokos koncertünkre a forgalmazó adott nekem egy pontosan ugyanilyet, azért, hogy ha esetleg elszakad egy húrom, akkor legyen egy másik kéznél. Hazavittem, kipróbáltam, de meg sem közelítette a régit. Nagyon jó gitár volt az is, de ennek a kiszáradt fájában benne van minden. Van egyébként egy szintén 38 éves Marshall erősítőm is, ami még úgy van gyártva, hogy ilyen drótok vannak benne, mint a régi rádiókban. Még mindig működik, de sajnos már nem egészen üzembiztos. Egyszer a Marshallt forgalmazó cég is megkeresett, és mondták, hogy adjam oda nekik, kapok érte egy teljesen újat. Én nem adtam oda, mondtam, hogy olyat bármikor tudok venni, de ilyet már nem.
Molnár Ági Est.hu



Pesti Est / est .hu interjú Szigeti Ferenccel!
Pesti Est / est .hu interjú Szigeti Ferenccel!

TÁMOGATÓK: