2017.11.17.

 Gőzerővel zajlik a KARTHAGO jövő évi turnéjának szervezése!! Rengetegen kérdezték, mikor, hol lehet majd látni a turné állomásait? Tehát: ahogyan szoktuk, 2018 március vége felé tesszük ki ide...

2017.10.16.

A tegnapi óriási sikerű Barba Negra koncerttel, befejeződött a KARTHAGO nyári turnéja. 41 szuper nagykoncertünk volt országszerte, valamint Erdélyben és Szlovákiában is.

Mindenhol...

2017.10.11.

 Különlegesen klassz buli készülődik szombaton Budapesten, a Barba Negra-ban!
A 38 éve együtt muzsikáló rocklegenda, a KARTHAGO és az ugyancsak zseniális MobilMánia együtt zenélnek ezen...





Hírek

Interjú Szigeti Ferenccel

2009.08.08.

Harminc év zene és barátság

Harminc év zene és barátság

1979 óta létezik az együttes. Pár év kihagyás után újra összeállt a legendás rock-csapat, mert úgy érezték, van még mondanivalójuk az igényes zene rajongói számára. Azóta rendületlenül nyomják a westcoasttal vegyes rockot, jelenleg harmincadik születésnapjukat ülik. A jubileumhoz kapcsolódó eseményekről a zenekar megálmodója, vezetője, gitárosa, Szigeti Ferenc beszél.

 

A Karthago 1979-ben alakult. Az első felállásban Losó Laci basszusgitározott és Fehér Lajos dobolt. Miért történtek tagcserék?


Ez a felállás, mindössze pár hónapig élt, egy-két felvételt készíthettünk a Magyar Rádióban. Losó Laci, aki nemcsak basszusozott, hanem énekelt is, három hónapi zenekari tagság után meglátogatta osztrák menyasszonyát, és „elfelejtett” visszajönni Ausztriából. Szinte ezzel egy időben dobta be a törölközőt Fehér Lajos dobos – inkább elment díszgyertyásnak. Csak érdekességképpen mondom, hogy a v’moto-rockos Menyus (Menyhárt János – a szerk.) is egy ideig erősítette a Karthago sorait. A basszus akkordmeneteket Gidó (Gidófalvy Attila – a szerk.) tanította be Losó Lacinak, amit egy papírlapon rögzítettek, és kitűztek a Hammond-orgona oldalára. Egy erősebb fuvallat azonban leszakította, és a „puska” a közönség soraiban landolt. Innentől kezdve felborult a rend, egész érdekes dolgok jöttek a basszgitár felől. Későbbiekben igyekeztünk megkomolyodni, és új zenészeket kerestünk a megüresedett helyekre. Így alakult ki az a formáció, amiben ma is játszunk.


Hogyan került a csapatba – a hozzátok képest – jóval fiatalabb Takáts Tamás?


Mára a korkülönbségnek nincs akkora jelentősége! Bár Tomi sem fiatalodik, de rajta - úgy tűnik - tényleg nem fog az idő! Egyébként úgy került a Karthagoba, hogy jelentkezett nálunk a Forma I zenekar basszusgitárosa, aki magával hozta Tomit – mondván, hátha kell egy énekes is. Aztán Tamás maradt, a basszusgitárosra viszont nem tartottunk igényt. Tamásnak már a fazonja is megtetszett abban a pillanatban, ahogy megláttam. Azon drukkoltam, bár a hangja is olyan jó lenne ennek a fiúnak, amilyen a kinézete! Nem fogod elhinni, a meghallgatáson – közös nevező híján – a „Béreslegény jól megrakd a szekered” kezdetű népdalt vezette elő, zenekari kíséret nélkül.(nevet) Ezek után egyértelmű, hogy ő lett a Karthago énekese.


Mikor 1984-ben a Piramis énekes nélkül maradt, a hasonló adottságokkal rendelkező, a már akkor rendkívül népszerű Karthago frontembert akarták átcsábítani a zenekarba.


Igen, természetesen tudtam róla. A Piramis akkor már leszállóágban volt, nekünk viszont nagyon szaladt a szekér. Beszéltem a dologról Tomival, elmondtam a véleményemet: „ha átmész a Piramisba, mindig a Révészhez fognak hasonlítani; abban a zenekarban, soha az életben nem fogsz tudni megszabadulni Sanyika árnyékától” Végül jól döntött: maradt. Ezzel szemben a Karthago, zsúfolt, teltházas koncerteket adott. Persze ezért alaposan meg kellett dolgoznunk. Emlékszem, ’79-ben, a Metro-klubban, először 30 ember előtt léptünk fel, aztán pár hét elteltével, a Dohány utcában a troli nem tudott közlekedni, annyian várakoztak a kapu előtt. Mondjuk ketten a Gidóval, egész éjszaka ragasztgattuk a plakátokat, emlékszem sokszor meg is büntetett minket a rendőr. Az volt az elvem – ha már ezt a típusú westcoast zenét játsszuk – külsőségekben, show-elemekben is jelenítsük meg magunkat. A legvadabb cuccokba öltözködtünk, és elég sok poént elsütöttünk a színpadon. Tamás meg hozta a „mickjaggeres” formáját! Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy történet: Paksról, fellépésről jöttünk hazafelé a turné busszal, velünk tartott egy ORI-ügyelő, a Fényes Laci bácsi. Beszélgetés közben mondja nekem: „Te Feri, tulajdonképpen jó zenekar ez a Karthago, csak az az énekes, az a gyerek ne ugrálna annyit; nézd meg: a Vikidál egyhelyben áll és énekel!” „Az a Vikidál – válaszoltam neki. Tamásnak ez a stílusa, ehhez a zenéhez, ez a mozgás kell!” De nem lehetett meggyőzni.


A Requiem c. dalotok az idők folyamán az együttes himnuszává vált. Úgy tudom egy megtörtént tragédia ihlette a szerzőket az opusz megírására.


1981, Székesfehérvár, a Könnyűfémmű sportcsarnoka. Baromi sok - kb.2500 ember – zsúfolásig tele a csarnok. Vége a koncertnek, kiürül a terem. Egy srác ottmaradt fekve a földön. Nem volt szokatlan jelenség, előfordult, hogy valaki többet ivott, aztán elaludt ott, ahol éppen volt. Mi ezalatt az öltözőben voltunk, nem tudtunk semmiről. Úgy jöttek be szólni, hogy a srác rosszul lett, kórházba kellett szállítani. Másnap letelefonáltam Fehérvárra a kórházba, hogy tájékozódjam, az orvos közölte: a fiú halott, megállt a szíve. A földön fekve még meg is taposták, de akkor már nem élt. Leírhatatlan megdöbbenés lett úrrá mindannyiunkon. Az akkori sajtó úgy adta le a hírt, hogy a Karthago koncertjén halálra tapostak egy fiatalt. Délelőtt telefonáltam, még aznap este megírtam a Requiemet – a dallamot és a szöveget is. Pár nappal később elvittem a zenekari próbára, nekik nem nagyon tetszett. Húzták a szájukat, hogy nem elég rockos! Annyit azért sikerült elérnem, hogy a Budai Ifjúsági Park nyitó buliján, legalább egyszer játsszuk el a dalt. A hatás leírhatatlan: először félperces, döbbent csend, utána hatalmas ováció. Onnantól kezdve nem lehetett kihagyni, minden koncerten követelték a nótát. Azelőtt nem volt publikus, de ma már tény, hogy minden koncertet rögzítettek, ami a Parkban elhangzott. Pár napra rá, már a Szabad Európa Rádió Teenager Party műsorában, Cseke László leforgatta az ott készült felvételt. Képzeld el, hamarabb jelent meg Nyugaton, mint idehaza! Aztán kisebb viszontagságok után kislemezre vehettük és fantasztikus mennyiségben fogyott.


A zenekar előtt a ’80-as évek elején megnyílt az út a külföldön való érvényesülés felé. Mégsem így történt.


Ez máig komoly szívfájdalmunk! A Requiemet itthon, a MIDEM gálán, meghallotta egy osztrák lemezkiadó cég igazgatója, Franz Warner és nagyon megtetszett neki a felvétel. Kisvártatva újra megjelent Magyarországon és közölte, hogy a Karthago együttest be kívánja nevezni az osztrák Villachi Fesztiválra. Megírtuk az angol nyelvű szöveget, megkértük Máté Pétert, hogy készítse el a nagyzenekari hangszerelést. Ezek után Villachban egyedüli kelet-európai bandaként, a számmal megnyertük az első díjat. A hatás – képzeld el – ugyanaz volt, mint Magyarországon. Két napon belül Ausztria összes hanglemez boltjában kapható volt az album. A Teldec kiadó jóvoltából hónapokkal később egy komplett angol nyelvű korongot is megjelentettek a Karthagoval, ami aranylemez lett Ausztriában. Ezzel egy karrier vette volna kezdetét – ha nem Kelet-Európából származott volna a zenekar. Játszottunk Rod Stewart előtt, Kim Wilde előtt – hiába. Innen Magyarországról – köszönhetően a túlburjánzott bürokráciának – lehetetlen volt az érvényesülés Nyugaton. Ők is belefáradtak, meg mi is!


Az együttes a ’80-as évek közepén – a hazai rock csaknem teljes élvonalával együtt - úgy döntött, hogy beszünteti működését. Aztán később mégis beindult az elefántdübörgés.


Ugye, ’84 szeptemberében bezárt a Budai Ifjúsági Park. ’85 márciusában, a Petőfi Csarnokban, a Karthago nyitotta az évadot – nekünk ez egyben a búcsút is jelentette. Tomi, Som Lajossal elment a Senátorba, Kiss Zoli és Gidó Fáraóztak, Kocsándi Miki a 100 Folk Celsiusban dobolt tovább, nekem pedig – ha nem is sokáig – de ott volt a Kenguru. Aztán ’89-ben valamiért bent jártam a Csarnokban, ahol Nagy Ákos, a Pe-Csa egyik vezetője, megkérdezte, hogy miért nem csinálunk valami bulit a zenekarral? Aztán találkoztam Gidóval, megbeszéltük, hogy a Karthago csak ezekkel a zenészekkel működhet. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Mi azért a négy év szünetben is tartottuk a kapcsolatot, mint már mondtam, sosem távolodtunk el igazán egymástól. Ritkábban lépünk közönség elé, de mindig jó hangulatú bulikat nyomunk, ma is.
 

Idén jubileumot ül a Karthago, időközben te is 60 éves lettél. Családi (magánügynek) tekinted, vagy tervezed a zenekar, ill. közönségének bevonását is ennek megünneplésére?


A kettőt nem keverem össze. Számomra a születésnap az idő múlása, nem pedig egy ünnep. Amúgy is áprilisban töltöttem be a kerek évfordulót, ami egyrészt elmúlt, másrészt nem is vagyok erre büszke különösebben. Arra viszont igen, hogy a zenekar harminc éve együtt van. Óriási dolog, hogy együtt tudtunk maradni, de különösképpen, hogy örömmel muzsikálunk együtt. Más zenekarok úgy maradnak egyben, hogy sokszor évekig nem is találkoznak, csak magán a koncerten. Ezzel szemben, nálunk a nyaralások is közösek. Azt tervezzük, hogy idén Egyiptomba fog utazni az egész zenekar. Mi nem egyszerűen kollégák vagyunk: olyan a kapcsolatunk, mint egy jó házasság, vagy egy baráti társaság. Természetesen családra vetítve is igaz; gyerekeink részvételével most éppen egy családi Karthagot szervezünk.
 

Nemrég fejeződtek be az új lemez stúdiómunkái. A közönség számára mikor lesz elérhető az anyag?


Augusztus közepére tervezzük a megjelenést, a lemez az Időtörés címet kapta. Egy kisebb fajta váltást „követtünk el” a zenekarral – keményedtünk. Csökkentettük a billentyűk jelenlétét, Gidó helyette gitározik. Maguk az alapok is keményebben szólalnak meg. Nem akarunk nosztalgia zenekarrá válni, a régiek mellett megmutatjuk a Karthago mai arcát, jelenét is. Ennek érdekében folyamatosan vezetjük be az új nótákat a köztudatba.


A Művészetek Palotájában, június 18-án egy unplugged koncertre is sor került. Hogy zajlott le az előadás?


Aki nem volt ott, baromira sajnálhatja! Háromhetes próbával készültünk rá, nem bíztunk semmit a véletlenre. Szokatlan módon, dob nélkül játszottunk. Kocsándi Miki amúgy is remekül gitározik, most megmutathatta, mit tud. Így négy akusztikus gitár szólalt meg, Kiss Zoli akusztikus basszusát is beleértve. Gidó egy nagy koncert- Stanway zongorán játszott. Emellé jött az ötszólamú ének, amit mások nem nagyon tudnak. A harmadik elhangzott szám után – és ezt követően mindegyik után -, három-négyperces, felállós-, a végén tizenöt perces vastapssal jutalmazott minket a közönség. Négy ráadást adtunk. Sokkal jobban hallottuk egymást, mint a rockbulikon, a vokálok is szépen, tisztán szólaltak meg. Nemcsak a közönség, mi is nagyon élveztük, úgyhogy fogunk még ilyen unplugged-bulikat csinálni.
 

A nagy megméretés viszont szeptember 26-án lesz Budapest Arénában. Gondolom, javában próbáltok…


Egyelőre a nyári turné zajlik, de hetente egy-két napot így is próbálunk. Gyakoroljuk az új nótákat, a koncerteken kettőt-hármat váltogatva beteszünk a programba. Így teszteljük őket, figyelve a közönség reakcióit. Szeptember 26-án, az Arénában, nyilván azt a hármat-négyet fogjuk eljátszani, ami a turnén a legjobban bevált.
 

Számíthatunk valami meglepetésre, ami most publikus?


A lemezen van egy új dalunk, amiben gordonka van, ezt szeretnénk előadni az Arénában is. Ehhez keresünk három csinos hölgyet, aki félmeztelenül fognak a színpadon gordonkázni. A cuccok méreteire, monumentalitására jellemző, hogy a színpadon száznegyven ember fog dolgozni. Az előadás három részből áll majd: egy vadonatúj blokk, ahol az új album nótáiból fog elhangzani, lesz egy unplugged rész, amiről többet most nem árulok el. A harmadik rész pedig a régebbi dolgokról fog szólni. Ezek egymástól elkülönülnek oly módon, hogy mindannyiszor változik majd a színpadkép - természetesen szünetek nélkül. Olyan látványban lesz tehát része a közönségnek, amit eddig a zenekartól nem láthattak.


Hegedűs István
 



Interjú Szigeti Ferenccel
Interjú Szigeti Ferenccel
Interjú Szigeti Ferenccel
Interjú Szigeti Ferenccel

TÁMOGATÓK: