2018.02.09.
Szépen alakulnak a 2018-as nyári turnénk állomásai. Sok hétvégénk már elkelt, és sorban telnek a többiek is. Játszunk majd fesztiválokon, megyei és városi napokon, nagyobb közösségi rendezvényeken és motoros találkozókon. Március végén kitesszük ide a honlapra a turné állomásait.
2018.01.02.

 Ez volt talán eddigi 38 éves pályánk, legnehezebb koncertje.... Pedig sokszor játszottunk már télen, szabadtéri óriásbulikat, például Debrecenben, Szegeden, Sopronban, sőt Budapesten is a Műjégpályán...

2017.11.17.

 Gőzerővel zajlik a KARTHAGO jövő évi turnéjának szervezése!! Rengetegen kérdezték, mikor, hol lehet majd látni a turné állomásait? Tehát: ahogyan szoktuk, 2018 március vége felé tesszük ki ide...

Hírek

Fantasztikus, totál teltházas, igazi klub-hangulatú, vérbeli motoros koncertet adtunk Soltvadkerten, a XVI. Motoros találkozón! Annyira, de annyira hihetetlen szeretettel és lelkesedéssel fogadtak bennünket az igazi rocker motorosok, hogy totál meghatódtunk, de tényleg! A megszokott több tízezres közönségű óriáskoncertjeink után, üdítő volt ismét ilyen közel lenni a rajongóinkhoz!! A hangulatos fesztiválsátorban végig énekelték velünk a nótáinkat, együtt dübörögtük a nagy KARTHAGO himnuszokat, szóval isteni este, klassz buli volt! Köszönjük soltvadkerti motorosok!!!!!!! Férfimunka volt!

2016.05.22.

TÁMOGATÓK: