május 01. szerda 19:00
Tiszaeszlár, Ádám kert nagyszínpad
május 11. szombat 18:00
Győr, Majális tér


2024.03.30.
MÁR LÁTHATÓ A KONCERTMENÜBEN A "KARTHAGO 45 ÉV" c. ORSZÁGOS TURNÉ első, - MÁJUS-JÚNIUSI - ÁLLOMÁSAI!!!
2023.09.04.

 Négyezer rajongó volt szombat este Kaposváron a KARTHAGO koncerten!! Óriási koncert volt, fergeteges hangulat és a dübörgő, minőségi rockzene!!! Nézd meg alább a panorámaképet és kattints rá,...

2023.08.27.

 

 Köszönjük Dunapataj, köszönjük Pirates Family MC. motoros klub találkozójának a meghívást! Csodás, igazi forró nyári este volt, dübörgő motorokkal és őrületes rockzenéval! Motorosoknak...





Riportok, interjúk

Takáts Tamás meglepő kijelentése: "Nehezen éltem meg a sikert"

2009.07.19.

Az amatőr bandák ismeretlenségéből előtörve, a Karthago énekeseként egy ország ismerte meg nevét. Népszerűsége azóta is őrzi, hiszen a nyolcvanas években megalapozott sikereket sohasem váltotta aprópénzre.

 

2. rész

 

Bár magas fekvésű orgánuma az idő múlásával valamivel vastagabb és karcosabb lett, de ez csak javára vált az immár érett férfikorba lépő énekesnek. Mi a harminc éve tartó siker titka? Többek között ars poeticaja, amit az egész Karthago sajátjaként jegyez. Vagyis: csak élőben, igazi hangszerekkel szabad és kell zenélni! Harminc év – nagy vonalakban – Takáts Tamás eredeti, egyéni stílusában elbeszélve…

 

 

2. rész

 

– A Karthagoban egy csapásra ismert zenész lettél. Hogyan élted meg a siker éveit az együttessel?

 

– Nehezen éltem meg! A ’70-es években kizárólag az avantgárd zene, az avantgárd művészet, stb., ami egyáltalán érdekelt. Öltözködési stílusom is ennek megfelelően alakult; combközépig érő, kívül viselt ing vagy póló, hosszú haj, csöves farmer. Mindent, ami ennek ellent mondott, végtelenül megvetettem; azt is, aki nem így nézett ki. Megvetettem a kommersz zenét és annak képviselőit. Ráadásul ők szerepelhettek a TV-ben! Na most, képzeld el, hogy én, mint ilyen sznob, avantgárd zenész, bekerülök egy zenekarba és bekerülök a TV-be! (nevet) Ezáltal egyfajta paranoiás állapot alakult ki a lelkemben; ugyanis egy olyan világba léptem be, amit elvileg megvetettem. Egyébként nem először szembesültem ezzel az érzéssel. Mikor az említett „avantgárdos” koromban jártam a Kertészeti Egyetem Klubjába, a csajok körében – hogy finoman fogalmazzak - nem sok feltűnést keltettem.

 

- Ugyanott, ugyanazok a csajok, egy hónappal később - a Karthago énekeseként - már szinte szétszedtek. Érted? Egy hónap leforgása alatt ekkora változás! Viszont törlesztettem egy kicsit: mikor rám akart ragadni, elhajtottam a francba! Hát, többek között így éltem meg a hirtelen jött ismertséget! Azt, hogy megfelelő fenntartásokkal tudtam kezelni az úgynevezett sztárságot, abból a későbbiekben nagyon sokat profitáltam. Amikor nem annyira ment a szekér, a sikertelenséget, a pénztelenséget is tudnom kellett kezelni. Ezt az undergroundban tanulja meg az ember. A másik lecke, ami alaposan belém rögződött: aki érinthetetlen, azt jobban lehet imádni. Egyszer egy jóakaróm – egy road – világosított fel: „Tamás, ne szállj föl a 6-os villamosra! Lehet, hogy egy csomó ember ott barátságosan veregeti a válladat, de nem fognak imádni. Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, ülj be egy taxiba!” Milyen igaza van! Ebben az esetben a zenész, vagy legyen híres ember, mindegy: mint bálvány – kész, vége, megszűnik.
 

 

 Néha a kukába került a fellépőruha

 

 

A Karthagoval kapcsolatban: ha leltárt akarnék készíteni, akkor egyrészt pozitívumként, másrészt negatívumként értékelem azt a tényt, hogy bekerültem a zenekarba. Szakmailag, emberileg, barátilag fantasztikusan jó közegbe kerültem. Zeneileg nem a mindenáron való könnyű sikerre, vagy a klasszikus, „nagyterpeszes” rockra törekedtünk; kidolgozott vokálokat és némi progresszivitást sikerült becsempészni a dalokba. Mind a négy társam a maga posztján kitűnően állta/állja meg a helyét. Biztos elmondták a többiek is; mi öten nagyon megtaláltuk egymást! De hadd mondjak rosszat is! Remélem, nem sértődik meg a zenekarvezetőm! Szigeti Feri találta ki az arculatot, megpróbálta a glam-rock irányába is terelni a bandát – az öltözködés szintjén.

 

- Na most képzelj el engem, aki mindig szűk farmerban, kockás ingben, vagy pólóban jártam; egyik napról a másikra feszes, testhezálló trapéz nadrágot erőltettek rám! Brrrrr! Emlékszem olyan esetre – húsz év távlatából már bevallhatom – hogy konkrétan a kukába dobtam ki az egész cuccot; persze előtte körülnéztem, hogy nem látja- e valaki? (nevet) Aztán ártatlan arccal kijelentettem, hogy valahol elhagytam a fellépő ruhámat. A másik: mivel a legfiatalabb voltam közöttük, ezért mindig én voltam a „kiscsávó”. A jó hír, hogy az elmúlt időszakban hozzájuk öregedtem; olyannyira, hogy a „Valóságrock” lemezünkre már nótát is írhattam, ami azelőtt elképzelhetetlennek tűnt.
 

– Hallottam olyan esetről, mikor fekvőgipszben is elvállaltad a fellépést.


– Nem tudom, melyik esetre gondolsz, mert sajnos többször is előfordult. Még sportoló koromból hoztam magammal ezt az „örökséget”, azóta gyenge a térdem. Köztudott, hogy soha nem bírtam egyhelyben állni a színpadon, eléggé mozgékony vagyok; így az amúgy is sérülékennyé vált térdizületeim máig is keményen tiltakoznak a megerőltetés ellen. Fellépni pedig muszáj, mert a közönség számít ránk, így előfordult, hogy begipszelt lábbal énekeltem végig a műsort. Olyankor legfeljebb nem ugráltam, hanem a karomat lengetve gesztikuláltam.

 

– Hogy szól a Haminyó anyó hiteles története?


– Ennek van egy kis előzménye. Az akkori Csehszlovákiában turnéztunk a Karthagoval; egy szállodában laktunk. Nem sokan tudják rólam, de ha egy idegen országban – ebben az esetben, Csehszlovákiában – huzamosabb időt töltök, akkor megtanulok, mondjuk „kamu-csehszlovákul”. Gál Gabival – aki abban az időben a roadunk volt – laktam egy szobában és dohányoztam. Bunkó módon, egy laza mozdulattal kidobtam a csikket az ablakon, le az utcára. Valakit eltalálhattam vele, mert vadul ordítozni kezdett felfelé, a saját nyelvén. Én meg kihajoltam az ablakon és visszaordítottam: „Rinyaski! Donyacski e prednya, nyi brata szíta kracski!” Alulról döbbenten néztek, hogy miért nem értik, amit kiabálok nekik. „Ricsicski kányuská!” fejeztem be, és ezzel becsuktam az ablakot. Szerintem ezek a csávók azóta is ott állnak. (nevet) Hogy jön össze ez a Haminyó anyóval? Feri, vagy Gidó hozott egy témát, amire nekem, mint szakavatott nyelvésznek kellett kamu-arabul énekelnem.
 

- A többiek pedig kórusban nyomták rá a refrént: „haminyo, haminyonyo”. Aztán idővel bővült a mutatvány kígyóbűvölővel, a ládából előmászó lenge öltözékű, arab ruhás csajjal. Folyamatosan fejlődött a téma, én kongáztam elöl, később Kocsándi Miki is bekapcsolódott latinos szövegekkel, mint pl. „fityma, oh, machina!”, meg ilyesmi. Gidónak komoly érdemei voltak a haminyóban, mókamester lévén. Amellett hogy vicces fazon, kitűnő, sőt sokoldalú zenész. Egy próbán beszélgettünk a dzsesszről, amiről ő elég lekicsinylően vélekedett, mondván, hogy azok csak „öblögetnek”. Billentyűin mindjárt be is mutatta, hogy mi megvetésének tárgya, mire én majdnem elájultam: pillanatok alatt olyan témát produkált, hogy a legnevesebb dzsessz-zongorista csak tátott szájjal bámult volna, ha hallja. Pedig Gidó nem szereti a dzsesszt, sokkal inkább, az AC/DC-féle zúzást kedveli.
 

 

- Hegedűs István -

 

 

 



Takáts Tamás meglepő kijelentése: "Nehezen éltem meg a sikert"
Takáts Tamás meglepő kijelentése: "Nehezen éltem meg a sikert"